Ügyfélszolgálat [H-P: 8:00-16:00]: +36 30 692 8785

Legjobb megoldás a megelőzés! Készülj fel időben a hívatlan vendégek érkezésére.

Hasznos

Beszélnél velünk?

Hívj fel minket: +36 30 692 8785

Social

Megmondom őszintén hogy szkeptikus voltam a termékkel kapcsolatban. De úgy voltam vele hogy megpróbálom. Ennyit még rászánok. Hála Istennek pozitívan csalódtam és minden várakozásomat felülmúlta az eredmény. CSEND VAN ÉS NYUGALOM…KÖSZÖNÖM
Szabó László
Vásárolj most

Nagyszüleim gazdaságában minden évben jelentős károkat okoztak a vadak, több megoldással próbálkoztak, de egyik sem volt igazán sikeres, mindegyiknek volt valami hátránya, hamar lemerültek, sok felügyeletet igényeltek vagy nem voltak hatásosak. Az addigi tapasztalatok és alapos kutatómunka után elkészítettem az első prototípust (2014 július), mely nagy sikert aratott, a vadak többé nem tettek kárt a termésben. Hamar híre ment a környéken a készüléknek és mivel egyre nagyobb igény mutatkozott rá, így 2015 augusztusában megalapítottam egyéni vállalkozásomat, a prototípust tovább fejlesztve, elkezdtem a vadriasztók gyártását. Egy barátommal együtt kezdtük el az értékesítést, majd 2017-ben egyedül folytattam, és megalakult a Doxmand márkanév.

Arra törekszünk, hogy vevőink maximálisan elégedettek legyenek. Ha valaki hozzánk fordul, biztosan megtalálja számára megfelelőbb megoldást, legyen szó vad- madár- vagy rágcsálóriasztásról!

Hiszünk abban amit csinálunk, így minden általunk gyártott termékre 30 nap visszavásárlási és 3 év gyártói garanciát vállalunk

VÁLASSZ KATEGÓRIÁT

AZ ULTRAHANGRÓL

A hang, mint longitudinális hullám, levegőben 330m/s, szilárd anyagokban akár 1500m/s sebességgel is terjedhet. Ultrahangnak a 20kHz feletti hangokat nevezzük. Általában a piezoelektromosság vagy a magnetostrikció jelenségét használják fel, ultrahang előállítására. Az ember 20Hz-től 20kHz tartományban képes hangokat érzékelni. Tehát az ultrahang az ember számára nem hallható, de egyes állatok (köztük a magyarországi vadfajok is) rendkívül nagy tartományban is hallhatnak. 

Pár példa:

  •  nyúl 360 – 42 000Hz
  •  kutya 47 – 45 000Hz
  •  nagy patkósdenevér 2000 – 110 000Hz
  •  Atlanti-óceáni palackorrú delfin 75 – 150 000Hz

Ha érdekel még több állat hallása:  Dr. George M. Strain kutatása

MI AZ AZ ULTRAHANGOS VADRIASZTÓ?

A mezőgazdasági kultúrákban, a vadak által okozott károk már a kezdetek óta sok problémát jelentenek. Nagyon sok megoldás létezik a piacon. Az alapelv mindegyiknél ugyan az, a vadak számára kellemetlen, zavaró hatás(ok) létrehozása, amely(ek) aztán más élettér választására kényszerítik az állatokat. 

A Magyarországon elsősorban a mezei nyulak, vaddisznók, őzek és a szarvasok által okozott károk fordulnak elő. Közös tulajdonságuk, hogy rendkívül jó a látásuk, hallásuk és a szaglásuk. Ezt használjuk ki arra, hogy olyan zavaró környezetet hozunk létre,mely hatására az állat elhagyja a területet.

MI AZ AZ ULTRAHANGOS RÁGCSÁLÓRIASZTÓ?

Az egerek és a patkányok ellen a csapda és a ragacs csak ideiglenes megoldás, a mérgek legtöbször hatástalannak bizonyulnak, a nyestek és pelék pedig elkerülik az élvefogó csapdákat. Állandó hatást nem lehet velük elérni. 

Szerencsére nemcsak a vadfajok, hanem a rágcsálók és a nyestek is érzékeny hallással rendelkeznek, így ellenük is bevethető az ultrahangos technológia. Készülékeink olyan magas frekvencián üzemelnek, amik beindítják a rágcsálók védekezési mechanizmusait, ezáltal tartósan és ösztönösen elkerülik az ultrahanggal védett területeket.

MI AZ A MADÁRRIASZTÓ?

Amikor már a házipraktikák nem elegendők radikális megoldásra van szükség. Madárriasztóink olyan vijjogásszerű hirtelen történő hanghatásokat generálnak, aminek hatására a madarak megijednek és elhagyják a védett területet, legtöbb esetben már a leszállást sem kísérlik meg.

A berendezések nagyon hangosak (120 dB feletti), ezért lakott terület közelében nem javasoljuk a használatát.

Ezek a készülékek nem ultrahanggal működnek, ennek pedig egyszerű az oka: A legtöbb madárfaj (köztük a seregély) nem érzékeli az ultrahangot. 

Bagotai Dezső
Bagotai DezsőGazdariport
Tovább olvasom
"A riasztó eredményei önmagukért beszélnek: idén az átlagos tízzel szemben csupán 1 hektárnyi károsodott a vadak jelenléte következtében."
Bársony Zoltán
Bársony ZoltánGazdariport
Tovább olvasom
"Én ritkán mondom ki valamire, hogy jó, megfelelő, de ezt csak ajánlani tudom a gazdatársaknak"
Zsolt Kelemen
Zsolt Kelemen
Tovább olvasom
Kipróbáltam már mindent, de a Doxmand termékek az országban kapható legmodernebb vadriasztók, kedvező áron!
Tatai Gyula
Tatai GyulaGazdariport
Tovább olvasom
"Nálunk ősztől mostanáig a repcét védte meg gyönyörűen, úgyhogy most hamarosan átvisszük a tavaszi vetésű növényeinkhez"
Borbély László
Borbély LászlóGazdariport
Tovább olvasom
"Addig az ősz derekától fogva szinte folyamatosan azzal küszködtünk, hogy 50-60 példányos rudli tapos és rág az ősszel vetett káposztarepcében. Idén ez a probléma egyszerűen megszűnt"
HUNGARY EMP
HUNGARY EMP
Tovább olvasom
Mindent tudnak ami kell. Profi csapat, hatékony rendszerekkel, termékekkel.
Molnár Péter
Molnár PéterGazdariport
Tovább olvasom
"Ott, ahol addig a nagy taposás, legelés ment, ott most legfeljebb ha 40-50 tányért ettek fel az állatok, egyébként szinte 100 százalékban kármentes maradt a tábla!"
Kalamár Adrian
Kalamár Adrian
Tovább olvasom
Kipróbáltam a NOMUS plus nyestriasztót és 3 nap alatt eltűnt a nyest. Köszi Doxmand!
Cseri Norbert
Cseri NorbertGazdariport
Tovább olvasom
"Nálam máris bizonyított: sehol sincs komoly kárunk ott, ahol korábban volt. Bele-beleettek a késői szőlőkbe, de ez már minimális kár."
Vajda Péter
Vajda PéterGazdariport
Tovább olvasom
„A készülék most tavasszal is hasznukra fog válni. Úgy vélem, ez a néhány hektáros rész egyetlen riasztóval megvédhető lesz, amelyet már a fakadástól kihelyezünk”
Kalafatics Imre
Kalafatics ImreGazdariport
Tovább olvasom
"Új meggytelepítésekben helyeztük el az első készülékeket, és a gyártói utasításokat maximálisan figyelemebe véve telepítettük azokat. Azonnal észrevehetően, egyértelműen csökkent az őzek károkozása."
Előző
Következő

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A kedvezmény aktiválásához írd be az 24dxm10 kuponkódot a Pénztár oldalon lévő Kuponkód mezőbe.

Kapcsolat